Korábban már írtam egy könyvajánlót, a 'Miért nem szeretjük a kínaiakat?' c. könyvről, az alábbi idézet is innen származik. Érdekes összefoglaló, bár nem mindegyik érvényes manapság. Érdemes elolvasni!
A kínai kultúra legegyszerűbb meghatározása sokáig az volt, hogy "a kínai kultúra különbözik más kultúráktól". A kínaiak függőlegesen írnak, jobbról balra, a nyugatiak vízszintesen, balról jobbra. A kínai ember a saját kezét rázogatja, a nyugati másokkal ráz kezet. A kínaiak akkor fizetnek az orvosnak, ha egészségesek, mások pedig akkor, ha valami bajuk van. A kínai szakácsok mindent már a konyhában apróra vágnak, máshol az vágja apróra az ételt, akinek a tányérjára kerül. A kínai színház a hagyományra, énekre, valószínűtlen történetekre és a stilizált mozdulatokra épül, a nyugati a realizmusra és a mindennapi élet és gondolatok hű tükrözésére.
A kínai fűrész akkor vág, ha húzzák, a nyugati, amikor tolják. Ugyanígy működik a kínai gyalu is. Kínában a férfiak hordtak hosszú köntöst és az asszonyok nadrágot, Nyugaton fordítva. Kínában találták fel a puskaport és a tűzijátékot, a nyugati kultúra ennek segítségével robbantotta fel Európa fallal körülvett városait és tett pontot a feudalizmus végére. A kínai kultúra a régmúlt időket aranykornak tekinti, amelyhez lehetőség szerint mielőbb vissza kellene térni, a többi kultúra a jövőbe néz és azt az időt képzeli aranykornak, amikor már mindent fölfedeztek, föltaláltak és megváltoztattak.
A kínai és a nyugati kultúra különbségei ma már nem oly szembetűnőek. Az iparosítás, az urbanizáció és a gazdasági fellendülés vágya mára egy sorba állította a kínait a többi kultúrával. A kurrens szlogen most a "kínai típusú szocializmus", amely jól példázza, mi történt Kínával a 20. század folyamán: nagyjából igazodott a külvilághoz, ám azért maradt még rajta némi kulturális máz. Ha megnézzük, mi rejlik egy kínai gyáros külseje mögött, ma még kínait találunk. Néhány év múlva valószínűleg már csak gyárost.
